top of page
64_Andy Warhol variációk.png

Méret: 46 x 30 cm
Státusz: magántulajdonban

Warhol variációk

Bevallom férfiasan, hogy Andy Warhol-t korábban nem ismertem. A debreceni Modern és Kortárs Művészeti Központban, a MODEM-ben találkoztam vele először 2018 nyarán az Impressziók című kiállításon. Itt Monet, Van Gogh, Matisse, Picasso képei között volt néhány Warhol kép is. Ezek hatására készült akkor a „Police, Andy Warhol nyomán” című alkotás. 2019 májusában Békéscsabára is elmentünk, hogy megnézzük az Andy Warhol kiállítást. Az itt ért benyomások hatására készítettem el önarcképemet. Ez után született az ötlet, hogy magát a „mestert” is meg kellene örökíteni. Ekkorra már az internet segítségével úgy éreztem valamennyire megismertem munkásságát. Andy Warhol egyik legismertebb alkotása Marilyn Monroe négy portréjából áll össze. Emlékeztem rá, hogy van egy bélyegem, amin Marilyn szerepel. Amikor megkerestem, kiderült, hogy ez egy sorozat része, amelyik az 1994-es USA-ban megrendezett labdarugó világbajnokságra készült. Rajta kívül Elvis Presley és John Wayne a sorozat tagjai még.

 

Az Elvis-ről készült kép is az ismert, híres Warhol alkotások közé tartozik. A fejemben lassan megszületett a terv, már csak egy jó Warhol ábrázolást kellett találnom. Egy kevésbé ismert, konszolidált fényképet választottam, amit bélyegek hátuljára nyomtattam ki. Az arc és kéz maradt fekete-fehér, a hátteret és az öltözéket bélyegek segítségével kiszíneztem. Warhol-os színeket használtam, szerencsére az angol királynős bélyegeknél nagy a színválaszték. Utolsó lépésként Marilyn és Elvis következett, a szemüveg lencsére kerültek rá.

bottom of page