
Robotnicky Dom, Besztercebánya
A kiállítóhely neve ma már kicsit régiesnek hat, de így hívják Besztercebánya önkormányzatának központi kiállítóhelyét, ahová a város polgármesterének kérésére került át a kiállítás az eredetileg tervezett helyszínről a Postamúzeumból.
Az egész sztori tavaly szeptemberben Luxemburgban kezdődött, ahol az európai posták szervezetének a PostEurop-nak a vendégei voltunk. Itt szeretett bele Martin Vanco, a Szlovák Posta filatéliai vezetője képeimbe és itt hívott meg, hogy rendezzünk kiállítást a Szlovák Posta központjában, Besztercebányán.

Martin Vanco és cseh kollegája
Luxemburgban a kép előtt
A kiállítás központi képe, melynek a címe Három az egyben, a felvidéki bányavidéknek, az ott dolgozó bányászoknak állít emléket. Egy képre került rá Besztercebánya, Selmecbánya és Körmöcbánya címere.

A szeptember 4-i nagyon jó hangulatú megnyitó különlegessége volt, hogy Gruber Nándor barátunk erre az alkalomra Budapestről ideutazott, majd este vissza. A kiállítás kedvéért tette meg kétszer a 180 km-es utat.

Gruber Nándor
egy korábbi kiállításon a Stefániában
Sokan megtiszteltek még jelenlétükkel, hiszen eljött Pozsonyból a Szlovák Posta vezérigazgatója Vladislav Kupka és a Szlovák Filatéliai Szövetség elnöke Pavol Lazar; Magyarországot dr. Bárkányi József besztercebányai konzul és Venyercsan Pál, a Liszt Intézet pozsonyi igazgatója képviselték; Besztercebánya városa nevében pedig Monika Pastuchova, a polgármester titkárságának vezetője jött el és adott át egy szép virágcsokrot.
A megnyitóról a szlovák TA3 televízió készített riportot, amit örömmel ajánlok megnézésre (vigyázat, reklám is van benne). Bár nincs magyar fordítás hozzá, de a képanyag jól visszaadja a megnyitó hangulatát.
A kiállítás apropóján mindhárom bányászvárost meglátogattuk, gyönyörű helyeken jártunk, finom ételeket ettünk.
![]() | ![]() | ![]() |
Selmecbánya | Besztercebánya | Körmöcbánya |
A múlt hónapban bemutatott családi indíttatású képek után most olyanokat mutatok be, amelyek elkészítéséhez bélyegek adták az ihletet. Sok színes, olasz bélyeget kaptam nemrég, melyeket már ismertem, hiszen ezekből készültek a nézők a "Taormina egy kicsit másképp" című képhez, melyet Budapesten a Bélyegmúzeumban lehet megtekinteni.

Bélyegmúzeum, Budapest
Az előkészítő munka azzal kezdődött, hogy megkerestem a világ bélyegkatalógusban a bélyegsorozatot, melynek neve: Coin of Syracuse (1953-tól 1965-ig). Férjemet a kíváncsiság, tudásszomj további kutatásra sarkalta és megtalálta azt az érmét, mely vélhetően ennek a bélyegnek az ötletadója. Az érme Artemiszt a vadászat görög istennőjét ábrázolja. Ekkor született az ötlet, hogy a képre ezek mellé a bélyegek mellé kerüljön fel a szép magyar bélyegsorozat, az 1971-es kiadású Vadászat és halászat. Ezt követte a bélyegek elrendezésének megtervezése, majd felragasztása, végül a megfelelő keret kiválasztása és így született meg a Szirakúzai érmék című kép:

A bélyegek a másik képhez is Olaszországból érkeztek; ezeknek is a színe ragadott meg, illetve az a tény, hogy Michelangelonak az olasz reneszánsz kimagasló mesterének, a képzőművészet legnagyobb alakjai egyikének műveit láthatjuk rajtuk. Főbb művei közül a Firenzében látható Dávid-szobrot nem láttuk még. A római Szent Péter-bazilikában látható szoborcsoportot, aminek olasz címe „Pietà” (magyar fordításban a „Fájdalmas anya”) már megcsodálhattuk, amikor Ferenc pápával is találkoztunk.
Természetesen nem hagytuk ki a Sixtus kápolnát sem, melynek mennyezetfreskóját Michelangelo készítette. Ezt az alkotását a világon mindenhol ismerik. Az 540 m²-es területű freskó (a világon a legnagyobb egybefüggő freskó) egyedülálló tablója az Ószövetség szereplőinek és eseményeinek. Kutatásaim során a Wikipédián rátaláltam a freskó alaprajzára, mely a freskó képeinek elhelyezkedését mutatja. Ezt készítettem el felhasználva a Michelangelo bélyegsorozat több elemét.

Guiyang-ban októberben zárul a Duna Gyöngye kiállítás, melyet a szervezőktől kapott információ szerint naponta HÚSZEZREN néznek meg.

Egy oldal a múzeum honlapjáról
Erre az elképesztő, hihetetlen látogatószámra magyarázat lehet, hogy Guiyang tartományi székhely közel hatmillió lakossal. A kiállítás innen tovább utazik Csengcsou-ba (tartományi főváros, több mint hétmillió lakossal), ahol Kína egyik legrégebbi múzeumában, az 1927-ben létrehozott Henan Múzeumban lesz a következő bemutatkozás. A mostani épületet 1988-ban avatták fel és itt, a kínai civilizáció évszázados történetét bemutató kiállítás mellett lesz látható a Pénzmúzeum kiállítása, az MNB Arts Gross Arnold rézkarc gyűjteménye és az én A sárkány éve című kiállításom.

Amint lesz további információnk a kiállításról, részletes beszámolóval jelentkezünk.
Comments