top of page
79_Együtt Krisztussal_Together with Christ (1) (1).png

Méret: 75 x 58 cm

Státusz: Görög Katolikus Egyházközség Vásárosnamény

Együtt Krisztussal

Január első napjaiban egy érdekes levelet kaptam Vásárosnaményból. Király Sándor filatelista, növény doktor írt nekem. A Bélyegvilág 2019. szeptemberi számában megjelent „Bélyegekből képek" című cikket olvasva szerzett tudomást rólam, alkotásaimról. Arra gondolt, hogy a helyi, nem rég épített görög katolikus templomba, vagy annak közösségi házába jó volna egy Krisztus Urunkkal kapcsolatos bélyegekből készített kép. Nagyon tetszett az elképzelés, izgalmas, egyben megtisztelő feladatnak tűnt egy vallásos témájú kép elkészítése. Leleveleztük, hogy hétvégén meglátogatnak bennünket, hogy személyesen is megismerkedjünk, hogy élőben is láthassanak párat korábbi alkotásaimból. Mire a találkozóra sor került, már kész tervvel fogadtam Sándort és feleségét Idát. A vázlaton Krisztust 12 tanítványa vette körül. Ez az eredeti kompozíció valósult is meg, nem kellett rajta változtatnom. Másnap mi látogattunk el Vásárosnaményba megnézni a templomot, ahová a kép kerülni fog. Itt találkoztunk Erdei Tamás helyettes lelkésszel, aki nagyon kedvesen fogadott bennünket és bemutatta nekünk templomukat. Otthon férjemmel megkezdtük a kutatómunkát, ismerkedtünk az ikonokkal, színvilágukkal. Azt szerettem volna, ha a kép képviseli magyarságunkat is, ezért a Magyar Népművészet sorozat bélyegeit választottam ki. Induláskor azt hittem, rendelkezem a megfelelő mennyiséggel, hiszen Sándortól is kaptam szép számban. Ahogy haladtam a képpel, be kellett látnom, hogy a háttérhez használt Kalotaszegi bélyegből pótlásra szorulok. Sutóczky Csabától kértem segítséget, és pár nap múlva megérkezett 1000 db bélyeg! Ez úton is köszönöm nagylelkű segítségét! Sok munkával, de elkészültek a ruhák, a háttér, már csak az arcok maradtak hátra. Itt a már jól bevált módszert alkalmaztam, bélyegek hátuljára nyomtattam a kiválasztott arcképeket. A kiválasztás viszont nem volt könnyű, férjemmel órákon át ültünk a számítógép előtt és kutattunk. Természetesen a glóriák, a nap, napsugarak is bélyegekből készültek. Szerencsére találtam erre a célra alkalmas bélyegeket.

 

2020.02.09-én képem a vásárosnaményi görög katolikus templom közösségi házába került. Szerencsés vagyok, mert családommal jelen lehettünk a helyi közösség kis ünnepén. A képszentelésre elkísért 94 éves édesanyám, lányom és férjem is. Megható, felemelő élmény volt nekem, az alkotónak, amikor Erdei Tamás atya szenteltvízzel hintette meg képemet és megáldotta azt!

bottom of page