Az első zenélő képemnek érdekes története van. A bélyegek rendezgetése közben találtam számtalan madaras bélyeget, persze mindegyikből csak egyet-egyet. Hogyan lehet őket bemutatni? Ez a gondolat előhívott egy régi, közel harminc éves emléket. Dávid fiam zeneoviba járt. Éva néni úgy ismertette meg őket a kottával, a hangjegyekkel, hogy a hangjegyek fecskék, akik a villanyvezetéken ülnek. Ezt az ötletet alkalmaztam, csak nem éppen fecskék, hanem különböző más madarak a hangjegyek. De mi legyen a zenei motívum, amit előadnak? Előbb az angol ABC-re gondoltam, de elvetettem, mert azt nem tudtam képként ábrázolni. Olyan dallamot szerettem volna, amit ábrázolni is tudok.

 

Így találtam meg a „Tavaszi szél vizet áraszt” című magyar népdalt. Ezt már el tudtam képként is képzelni: erdő, fa, virágok, égbolt, nap, patak. Nem volt könnyű feladat. A hangjegyek száma, a madarak mérete meghatározta magát a kép méretét is, ami bizony nagy lett. A virágos réttel, a patakkal hamar elkészültem. Az erdő zöldje, az égbolt kékje már nehezebben állt össze. Eredetileg két fát terveztem, végül az egyiket lekapartam, nem tetszett. Az égboltot is átragasztottam. Nagy felületet nehéz úgy kitölteni bélyegekkel, hogy ne legyen unalmas. A madarak kiemelése a háttérből sem sikerült elsőre. Mikor elkészültem, férjemnek jutott eszébe, hogy ezt a dalt Freddie Mercury az 1986-os budapesti koncertjén hetvenezer nézővel együtt énekelte. Az időközben felnőtté vált Dávid fiam szerezte meg a szükséges technikai eszközt, amiről Freddie éneke szól hozzánk.