A Mennyország kapujába

121_A Mennyország kapujában_At the gate of heaven (1).jpg

Nemrégiben édesanyámat hallgattam, régi családi történeteket mesélt Zsófi lányomnak. Elmesélte, hogy az Ő anyai nagyapja Barta Károly az I. világháborúban huszárként harcolt. Erről eszembe jutott, hogy amikor 2019-ben családommal Canterbury-ben jártunk, a katedrális kertjében láttunk egy érdekes emlékszobrot, War Horse/Háborús Ló a címe.  Az emlékszobor a Canterbury Egyetem Képzőművészeti Főiskola diákjai és a Canterbury Katedrális munkatársai együttműködésének az eredményeként jött létre, emléket állítva az első világháború harcaiban odaveszett közel nyolcmillió lónak. Gondoltam, én is emléket állítok az ember szolgálatában, a harcok során elpusztult, szörnyű halált halt lovaknak. A harcokban ekkor már használtak géppuskát, akna- és gránátvetőt, harci gázokat, lángszórót, harckocsit, géppuskát. Első gondolatom az volt, hogy különböző lovakat ábrázoló bélyegeket használok fel a központi alakhoz, de ezt elvetettem. Végül egy magyar öttusázó lovasbélyeg mellett maradtam, azt használva építettem fel a testet, amit aztán jelképesen véres darabokra szabdaltam. Háttérként először a katedrálist szerettem volna "lefesteni", de mikor kész lett, a Mennyország kapuját láttam magam előtt, amint előtte áll a nyolcmillió lóáldozat bebocsátásra várva.

Méret:  69 x 55 cm
Státusz: megvásárolható