Berzsenyi Dániel Könyvtár, Szombathely, 2023
2023.06.09.
2023. június 22-én van Weöres Sándor, hírem magyar költő születésének 110. évfordulója. Ebből az alkalomból kapott felkérést kilenc vasi kötődésű képzőművész Weöres ihlette alkotások létrehozására. A 94. Ünnepi Könyvhéthez kapcsolódóan június 9-én megnyílt tárlat június 30-áig tart nyitva Szombathelyen, a Berzsenyi Dániel Könyvtárban.
Hogy hogyan kerültem én ide? Tavaly év végén kért fel Nemény András Szombathely polgármestere arra, hogy készítsek egy képet Jordán Tamás színművész 80. születésnapjára. Jordán Tamás volt a város színháza, a Weöres Sándor nevét viselő színház alapító igazgatója. Így, debreceniként kis kerülőúton, ismertek meg a szombathelyiek engem, lettem vasi kötődésű művész és meghívott alkotója ennek a szép kiállításnak. Hogy tisztelegjek alkotótársaim előtt, leírom a többi részt vevő művész nevét is: Bonyhádi Károly, Ferkovics József, Somogyi Tamás, Szántó István, T. Takács Tibor, Tóth Magdolna, Trifusz Péter és Veres Gábor.
Sajnos a megnyitó alkalmával a nagy távolságot nem tudtuk áthidalni, de a kiállításról készült képeket megkaptuk. Végül szeretném itt is megköszönni a meghívást dr. Baráthné Molnár Mónikának, aki a könyvtár igazgatójaként a kiállítást szervezte!
És néhány kép a rendezvényről: