Ez az első kép, amit a Vírus, a kialakult helyzet inspirált. Mindenhonnan aggasztó hírek érkeznek, az egész világ bezárkózott, és küzd a vírussal, a vírus ellen. Mi is mindannyian itthon vagyunk. Megváltozott az életünk. Férjemmel itthonról dolgozunk, Zsófi lányom napközije bezárt, édesanyám nem léphet ki az utcára. Nekünk tulajdonképpen még jó is, hiszen négyen vagyunk, egymást segítjük, van kihez szólnunk, nem vagyunk egyedül. De mi van azokkal, akik egyedül élnek, kapcsolataik virtuálissá váltak? Rájuk gondoltam, amikor ezt a képet készítettem.

 

A magányos öregekre, az egyedül élőkre. A fiamra, aki önálló életét alakítgatja egy másik városban, távol a családjától. Nekik a legnehezebb, hiszen nincs, aki rájuk mosolyogjon, vagy rájuk morogjon… Hogy miért egy jegenyefát rajzoltam? Talán azért, mert az olyan nagy, és erős? Talán azért, mert gyerekkoromban az ablakon kinézve az utcán egy jegenyefasort láttam? Magam sem tudom a választ.