top of page

Mementó

Névtelen terv (24).png

Ez a képem arra figyelmeztet, hogy hová vezet a gyűlölet, a másság el nem fogadása. A kép címe: Mementó. Január 27-e a holokauszt nemzetközi emléknapja, ezen a napon van az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának évfordulója. A képpel a hat millió zsidó áldozatra emlékezem. De emlékezem a nácik által üldözött cigányokra, a fogyatékosokra, a politikai ellenállókra, a rendszerrel szemben álló katolikus papokra, református lelkipásztorokra is. Az áldozatok száma pontosan nem ismert, több mint kilenc millióan lehettek. A menóra melletti számok az auschwitzi koncentrációs táborban alkalmazott tetoválásokra utalnak. A gázkamrába küldötteket nem regisztrálták, csak azokat, akiket munkára kényszerítettek. A bal karra tetovált számsor az embertelenség mementója, hiszen a rabnak innentől már nem volt neve, csak száma, melyet meg kellett tanulnia németül, hogy minden híváskor vagy gyülekezőn meg tudja ismételni. Az első tetoválási módszer kínzással ért fel, a fogva tartottaknak a mellkasára tetoválták a számot egy fém billog segítségével, 1943-ban tértek át a karra tetoválásra.

 

Emlékezzünk, hogy soha többet ilyen ne történhessen meg!

Méret:  59 x 47 cm
Státusz: magántulajdonban

bottom of page