Nunciatúra, Budapest, 2020. május 13.
2020.05.13.
Az „Egyétek e kenyeret, igyátok e poharat” című képemet a 2020-ra tervezett 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készítettem, annak egyik kísérő rendezvényén, a Magyarországi Evangélikus Egyház által rendezendő kortárs képzőművészeti kiállítás egy darabja lett volna. Az ismert helyzet miatt a Kongresszust egy évvel később rendezik meg. A hírt meghallva azt gondoltuk, hogy ha már a kép megszületett, addig is olyan helyen legyen, ahol többen láthatják, olyan kéz kerüljön, amely értő módon tud határozni a kép Kongresszuson való bemutatásáról.
Így kerestük meg Michael A. Blume Apostoli Nuncius urat, a Vatikán budapesti nagykövetét. Őexcellenciája első megkeresésünkre igent mondott és azonnal meghívott budapesti rezidenciájára, kérte ott adjuk át a képet.
Május 13-án Blume Nuncius úr nagyon melegen, barátságosan fogatott férjemmel együtt. Kérdéseiből érezni lehetett, hogy készült, hogy megnézte honlapomat és látta a többi egyházi témáról készült képemet is. Ő is kérdezett a bélyegek forrásáról, hogyan is „működik a rendszer”? A beszélgetés alkalmat adott arra is, hogy Őexcellenciájának átadjunk egy Zsófi lányom által szőtt székmelegítőt és beszélgessünk édesanyám munkájáról is. A Nuncius úr már érkeztünk előtt kis ajándékokkal készült, de a beszélgetés után gyorsan Zsófinak és édesanyámnak is hozott ajándékot, de hallva azt, hogy férjem édesanyja részt vett az 1938-ban Budapesten rendezett Eucharisztikus Kongresszuson, neki is küldött ajándékot.
Mivel a korábbi levelezésből éreztük, hogy Blume Érsek úr érdeklődik a képek készítse iránt, elvittük neki megmutatni a „Ferihegy 70 éves” című képet is, amiről szintén sokat beszélgettünk. A beszélgetés végén a Nuncius úr megígérte, hogy a képnek méltó helyet talál és abban is biztos volt, hogy azt a kongresszuson is be fogják mutatni.
A következő napon kaptuk tőle az értesítést, hogy a képet a Nunciatúra kápolnájához vezető folyosón helyezték el, így a munkatársak, amikor napi imájukra mennek, mindig látják, de látják az ott istentiszteleten részt vevő vendégek is. Külön megemlítette, hogy Zsófi székmelegítőjének szintén jó helyet találtak!