Három az egyben
.jpg)
A képen három bányaváros Besztercebánya, Selmecbánya és Körmöcbánya címere látható. Hogy hogyan született az ötlet? Tavaly Luxemburgban jártunk az európai posták szervezete a PostEurop „2023 PostEurop Philatelic Forum” című konferencián, melyre Szebeny Botond, a PostEurop főtitkára hívott meg. Lehetőséget kaptunk képeket kiállítani, illetve férjem egy prezentációban mutatta be művészetemet. Ekkor kezdődött barátságunk Thanawat Amnajanannal, az ENSZ Postaigazgatóságának elnökévek, és Martin Vancoval a Szlovák Posta filatéliai tevékenységének vezetőjével.
Nemsokkal hazaérkezésünk után egy hatalmas doboz bélyeg érkezett Szlovákiából. A bélyegeken még a szlovák korona szerepel, mint pénznem, ezért ezeket az euro bevezetésekor kivonták a forgalomból. Ekkor kaptuk a meghívást 2024. szeptemberére egy kiállításra Besztercebányára, ahol a Szlovák Postamúzeum található. Szokás szerint egy képpel szerettem volna kedveskedni kiállításunk szervezőinek. A témára szinte azonnal rátaláltam: bányászat. De hogyan ábrázoljam? Végül a három egymáshoz közeli bányaváros címere mellett döntöttem, melyek egy-egy csillére kerültek rá, és rakományként ezüst, arany és réz került rájuk. Több ország bélyegét is felhasználtam (magyar, angol, lengyel). A legnehezebb feladat volt megtalálni a megfelelő bélyegeket az ércekhez, végül bélyegeken lévő olimpiai érmekkel „festettem” meg őket. A háttérhez, a csillék kerekéhez a kapott szlovák bélyegekből használtam fel. Koloman Sokol szlovák művész a háttérhez felhasznált alkotásán én két bányász látok, akik meggyötörtek a kemény és veszélyes fizikai munkától.
Végül a Selmecbányán az 1800-as évek végén született bányászhimnuszból idézek:
„Szerencse fel! Szerencse le! Ilyen a bányász élete.
Váratlan vész rohanja meg, Mint bérctetőt a fergeteg.
.
.
Isten kezében életünk, Ő megsegít reméljük!”


