top of page
Yoga-lady (2).png

Jógázó nő

Ennek a képnek a története azzal kezdődik, hogy láttam egy képet egy ismerős hölgyről, aki jógázik. A hölgy háttal áll, arca nem látszik. A mozdulat, ahogy felemeli a kezét; a víz és az ég összeolvadó kékje megragadott. Tudtam, hogy erről képet fogok készíteni. Felhívtam a hölgyet, beleegyezését kértem. Miután megkaptam, kezdődhetett az ötlet megvalósítása. Először bélyegek hátoldalára kinyomtattam a fényképet, mert a testet érintetlenül akartam hagyni. Kiválasztottam a kék festékeket, vagyis a kék színű bélyegeket. Több árnyalatra volt szükségem, világostól a sötétig bezárólag.

 

Azoknak, akik nem ismerik a bélyegek világát, elmondom, hogy a felhasznált magyar bélyegek épületeket ábrázolnak. A neheze ezek után jött, hogy helyezzem el a bélyegeket? Eddig nem alkalmazott megoldást találtam ki: a bélyegeket csíkokra vágtam és úgy ragasztottam fel őket. Ez nem nevezhető gyors megoldásnak, de sikeresnek igen. Már meg volt a kék háttér, felragasztottam a testet is, csak a póló volt hátra. Milyen legyen? A Debreceni Virágkarneválra készülünk, ezért legyen virágmintás, és legyen sárga színű, hiszen városunk színe a kék és sárga. Szerencsére hamar megtaláltam a megfelelő bélyeget.

Méret: 24 x 38 cm

Státusz: magántulajdonban

bottom of page