top of page
lady-of-the rosary (2).png

Méret: 52 x 69 cm

Státusz: Pápai Gyűjtemény, Vatikánváros

A Rózsafüzér Királynője

A kép ötlete akkor született, amikor május hónapban Michael A. Blume Apostoli Nuncius úrnál a Vatikán budapesti nagyköveténél jártunk. Őexcellenciája megajándékozott minket gyönyörű, pápai címeres rózsafüzérekkel. Hazafelé határoztam el, hogy én is fogok készíteni egy rózsafüzért bélyegekből. Hamar megtaláltam a hozzá való bélyegeket. Emlékeztem rá, hogy van egy gyönyörű magyar bélyegsorozat, mely a Szentendrén a Görögkeleti Szerb Egyházművészeti Múzeumban található ikonokat mutatja be. Bár én református vallású vagyok, azért azt tudtam, hogy a rózsafüzér a katolikus egyházban az imádság egyik közkedvelt formája, illetve az ehhez használt eszköz. A láncon a szemek a következő megosztásban találhatók: egymás mellett szorosan 10 kis szem, majd egy nagy szem. Ezt hívják egy tizednek. A teljes rózsafüzér 5 ilyen tizedből áll. Az összekapcsolt lánchoz egy kis bevezető szakasz is tartozik, melynek első eleme a kereszt, ezt egy nagy szem követi, majd 3 kicsi, végül megint egy nagy szem. Képemen a láncszemek ebből az ikonos bélyegsorozatból készültek, rajtuk Istenanya gyermekével látható. A kereszt szintén egy magyar bélyeg. Itt meghagytam a Magyarország feliratot, és szerencsémre találtam egy Debrecen felülbélyegzéses példányt, így maga a bélyeg mondja el, hogy hol készült a kép. Miután a kép a szokásosnál nagyobb lett, megint belefutottam abba a csapdába, hogy nem volt elég bélyegem, így ismét Sutóczky Csaba, régi barátom segített ki. Sokat gondolkodtam azon, hogy mi kerüljön középre, végül az imádkozó női alak mellett döntöttem. Zsófi lányom, amikor meglátta, így kiáltott fel: Egy imádkozó angyalka! Olvasatomban az angyalkából Királynő lett, a Rózsafüzér Királynője. Munkácsy Mihály Virágcsendéletét használtam fel az alak megformáláshoz, mivel színei tökéletes harmóniában vannak a láncszemekkel.

bottom of page