Csipke újragondolva

Ennél a képnél megpróbálkoztam azzal, hogy a bélyegeken kívül más alapanyagot is felhasználok a készítés során. Azzal kezdődött, hogy rendrakás során előkerült pár régi csipke. Nem volt szívem kidobni őket, és addig-addig keresgettem új helyüket, míg megszületett a gondolat, a szőlőfürtöt ábrázolóból készítem új képemet. Innen már minden olyan gyorsan történt. Hamar megtaláltam a csipke hátteréül szolgáló bélyeget, melyet már korábban is használtam. Az 1975-ös kiadású szovjet bélyegnek, mely madarakat ábrázol, gyönyörű színei vannak. Bár tartottam tőle, de a csipke felragasztása már az első próbálkozásra sikerült. A csipke motívumot bélyegekből is elkészítettem, csak ehhez megfordítottam a színeket. A legnagyobb nehézséget a rácsok jelentették, először megrajzoltam a rácsszerkezetet, majd vékony csíkokat gyártottam, végül a 2 milliméteres csíkok felragasztása következett. Amikor belekezdtem nem is gondoltam, hogy milyen hosszadalmas munkára vállalkozom, de örömmel csináltam, és a végeredmény látva, érzem, hogy megérte.

Méret: 40 x 50 cm

Státusz: magántulajdonban

© 2019 by  Gergely Czimer