A kép történetét Csontváry életével kezdem, így talán érthető, hogy miért választottam egy Csontváry képet modellemnek. Szeretem Csontváry képeit, elvarázsolnak. Kosztka Tivadar gyógyszerész 27 éves volt, amikor egy égi hangot hallott „Te leszel a világ legnagyobb … festője, nagyobb Raffaelnél!” Ettől kezdve szabad idejét a festészetnek szentelte, majd több mint tíz éves felkészülés után felhagyott polgári foglalkozásával. Magányosan, meg nem értett festőként teltek alkotói évei. Képeit nem adta el, azt szerette volna, ha életműve egyben maradna, és önálló kiállítóteremben láthatná a közönség. 1919 nyarán 66 évesen halt meg, a legenda szerint éhen, a dokumentumok alapján betegségben. Örökösei hagyatékát nem sokra becsülték, a vásznakat fuvarosoknak akarták értékesíteni. A sors Gerlóczy Gedeon építész személyében ezt megakadályozta. Neki köszönhetjük, hogy az alkotások sorsa nem az enyészet lett, hanem megmaradt az utókornak. Gerlóczy árverésen megvette őket, évtizedeken át vigyázott rájuk és mindent megtett az életmű elismertetése érdekében. Csontváry életében nem kapott elismerést, viszont halála után 29 évvel, 1948-ban Picasso ezekkel a szavakkal fejezte ki csodálatát: „Nem is tudtam, hogy rajtam kívül más nagy festője is volt századunknak.”

 

Második pécsi kiállításomra olyan képet terveztem készíteni, ahol ott van Picasso, amint egy Csontváry képben gyönyörködik. Azt kideríteni, hogy mely képeket láthatta, nem volt könnyű. Ebben Gerlóczy Gábor segített nekünk, aki gyerekként halhatta Gida bácsi meséit a festőről, láthatta a lakásban lévő festményeket. Az általa elküldött listából választottam ki a „Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban” képet, melyről fotót is küldött nekem. Az interneten kutatva megtaláltam azt a ligetet Libanonban, ahol Csontváry járt, megtaláltam azt a fát, melyet megfestett. Sajnos ez a fa, Lamartine fája, melyet ma a halott Krisztus fájának neveznek, az 1960-as években kiszáradt.

 

Így született meg az én fám, melynek egyik fele él, másik fele halott. Ehhez a torinói lepel bélyeget használtam fel, melyen Jézus arcának lenyomata látható. Az én képemen is ott a sasmadár, mellyel a festőre utalok, aki fentről figyeli a táncosokat, akik régen és ma is eljöttek-eljönnek az életfához, de itt van a szent család is a háromkirályok kíséretében.

 

Képemen ott van Picasso is, ül egy széken, és gyönyörködik a képben.