Golden Duck Gallery kiállítás megnyitó
- Szendrei Judit

- 4 nappal ezelőtt
- 2 perc olvasás
Frissítve: 2 nappal ezelőtt

Négy Szendrei kép a Ráday utcáról
November 14-én volt a második olyan Golden Duck Gallery kiállítás megnyitója, amin én is részt vettem. Négy elég különböző kép került kiállításra, de egyik közülük a kedvenc karácsonyi képem még tavalyról; a „Gáspár, Menyhért Boldizsár” című. Ennek a képnek is érdekes az eredete: férjem évekkel ezelőtt Marrákesben vásárolt egy rajzot tevékkel a sivatagban. Sajnos a kép megsérült, elszakadt. Úgy tudtam megmenteni az ismeretlen marokkói művész munkáját, hogy a tevéket kivágtam és a három napkeleti bölcset jelképezve beépítettem őket ebbe a kompozícióba.
A megnyitó ismét egy kedves esemény volt a sok résztvevővel, művészekkel, látogatókkal. Jó volt látni, hogy más kiállító művészek is nagy érdeklődéssel nézték képeimet. A kiállítás, egyben vásár is januárig lesz nyitva. Csak ajánlani tudom, hogy látogassatok el ide, exclusive ajándékot tudtok vásárolni karácsonyra. Néhány fotó a megnyitóról:
Budapest után gyerekkorom városa, Berettyóújfalu következett. Itt többszörösen is gyerekkoromra emlékeztünk, hiszen november 1-én volt az 50. osztálytalálkozónk általános iskolai osztályommal. Visszaemlékezve a régi rajzórákra az hiszem senki sem gondolta, beleértve magamat is, hogy ezen az évfordulón a szokásos programokon túl az én kiállításomat is meglátogatjuk! (Akkori erősségem a matematika és kémia volt.)
Felhasználva Berettyóújfalu apropóját hadd mutassak be egy olyan képemet, ami több okból is sikert aratott ezen a kiállításon. Az egyik ok a családi vonatkozása, mivel az ihletadó harangot Gáborjánban dédszüleim öntették ükszüleim tiszteletére. Gáborján egy Berettyóújfaluhoz nagyon közel fekvő igen kicsi falu, ahol gyerekkorom nyarait töltöttem nagyszüleim vendégeként. És íme a családfa, ami egyben Harangjáték is:
És még mindig Berettyóújfalu, hiszen mint megtudtuk a kiállítás szervezői történelmet írtak! Sok-sok különféle kiállítás volt már az évek során a városban, de olyan, aminek finisszázst is rendeztek, még soha. Így aztán az én „Bélyeggel festeni, lehetséges?” MoCoMo Art – 10 év, című kiállításom tényleg történelmi esemény lett. Köszönjük úgy az ötletet, mint a szervezést Kocsis Csabának, aki a Körömvirág Együttes vezetőjeként fel is lépett mindkét rendezvényen, sőt a finisszázson saját bélyeggyűjteményével ajándékozott meg. A résztvevők egy csoportja a „Sárkány éve” című képem előtt állt meg egy fotó kedvéért. Ez a kép minden kiállítás fő attrakciója, minden helyszínen (Kínában, Magyarországon is) előtte készültek a csoportképek.
Ezt a hírlevelet szombaton kapjátok meg, vasárnap pedig kezdődik az advent időszaka. A tíz év során összesen hét adventi, karácsonyi témájú képet készítettem. Az utolsót már bemutattam, hadd mutassak be még kettőt a kollekcióból. A „Vidám Karácsony” címűt még a kezdet kezdetén 2015-ben készítettem, a másikat pedig, amelyik szűkebb pátriánk Debrecen-Józsa templomát mutatja, a „Karácsonyi fények” címűt 2021-ben.
Ezt a képet élőben is láthatjátok a DAB székházban 2025. december 3-án nyíló Szívünkbe szeretet költözik, 33 + 1 alkotó Adventi kiállításán. „Ahogy Cserép Zsuzsa, a program szervezője elmondta, „a 33 Krisztus éveinek számát jelenti, a plusz egy pedig mindig azt, akire gondolunk. …Mint elárulta, számára cél az is, hogy a kiállítók listáján lehetőleg mindig új nevek szerepeljenek, mindig új és új alkotók művei gazdagítsák a tárlatot.” A kiállítás megtekinthető február 9-ig hétfőtől csütörtökig 8-16 óráig, pénteken 8-14 óráig. (Szombaton és vasárnap zárva!)
Ezekkel a képekkel kívánunk minden kedves olvasónak nagyon kellemes és boldog Karácsonyi Ünnepet! Ha valaki meg szeretné lepni rokonait, barátait egy bélyegképpel, írjon a judit.szendre1@gmail.com mail címre.
Még egy ajándékozási lehetőséget is figyelmetekbe ajánlok: ajándéktárgyak a STORY4U-tól a Szendrei Stamp Art képeivel díszítve.





















Hozzászólások