Ennek a képnek a gondolata akkor született, amikor megláttam egy prospektust, melyen egy 12 üveg borból álló kollekciót kínáltak. Azonnal eszembe jutott, hogy vannak olyan bélyegeim, melyek különböző magyar borvidékeket mutatnak be. Láttam magam előtt a borosüvegeket felcímkézve ezekkel a bélyegekkel. Előkerestem a bélyegeket, és kiderült, hogy nekem 17 különböző borvidékről van bélyegem. Ez bizony nem kevés, tudtam, hogy óriási lesz a kép, de egyiket sem hagyhattam ki. A nagy kérdés az volt, hogyan helyezzem el őket? Először elkészítettem az üvegeket, ehhez két magyar festő képeit, persze bélyegen, választottam ki alapnak. Hamar rátaláltam a megfelelő elhelyezésre, de ott volt a belső kör üresen. Ezt a kimaradt szőlős bélyegekkel töltöttem meg. Így értelmet is nyert a kép, középütt van a szőlő, mint alapanyag; kívül a bor, mint végtermék. És ekkor mesélte el a férjem a következő viccet:

​

„Az öreg borász, akinek egy óriási borgyártó vállalata van, halálos betegen fekszik az ágyán. Odahívja a legnagyobb fiát:

• Fiam, van egy ősi titok a családban.

• Mi az? - kérdi a fiú.

• Szőlőből is lehet bort csinálni.”

​

Ezzel megtörtént a névadás is. Már csak a háttér elkészítése volt hátra. Itt a nehézséget, nem a rengeteg bélyeg felragasztása jelentette, hanem a megfelelő bélyeg kiválasztása. Szerencsére még nem raktam el azokat a bélyegeket, melyeket a londoni kiállításon kaptam és köztük volt ez sárga tónusú arab bélyeg, mely különböző korok katonai öltözékét mutatja be, és ide tökéletesen illett.