A nyár aranya

A pandémia során rászoktunk a napi sétára, biciklizésre. Szerencsére olyan helyen lakunk, ahol ezt biztonságosan megtehetjük. Egyik ilyen sétánk során elmentünk egy napraforgó ültevény mellett. Olyan szép volt, hogy le kellett fényképeznem és pont egy olyan pillanatot sikerült megörökítenem, amikor egy méhecske is ott járt. Hazaérve egyenesen a „bélyegszobába” siettem, emlékeztem, hogy van olyan kubai bélyegem, amely dolgozó méhet ábrázol. Hamar megtaláltam azt az egyet, amire szükségem volt. Sárga színű bélyeget nem is kerestem, hiszen korábban a Taormina másképp című képemhez is én állítottam elő sárga színt. Szerencsére maradt még több száz 1986-os kiadású, a szécsényi Forgách-kastélyt ábrázoló bélyegem. Míg a napraforgó megrajzolása gyorsan ment, a kifestése bizony hosszadalmas munka volt. Háttérként indonéz és Ajmán Emirátusbeli bélyegeket használtam fel. A kép címén sokat gondolkodtam, facebook-os ismerőseimtől kértem és kaptam segítséget. A névadó végül férjem lett, aki leglelkesebb és fáradhatatlan támogatóm.

Méret: 51 x 60 cm

Státusz: ár 150,000 Ft, kattintson ide, ha meg kívánja vásárolni!

© 2019 by  Gergely Czimer